N: Muszáj volt elmosolyodnom rajta.
- Hozom a kávét, és a palacsintát, utána jövök! - szaladtam a pulthoz. Már épp szólni akart a palacsintáért, de nem érdekelt. Ennie kell, főleg ha egész napokat itt tölt! Gyorsan kivittem az előző asztalhoz is a kávékat, amíg az övé elkészült, és neki is odavittem. - Tessék! - tettem le elé.
Ravi: - N… tényleg nem kellene. Elég nekem egy kávé - nyafogtam neki, miközben ő leült elém.
- Nincs ellenkezés, megeszed! - szólt rám anyásan, mire én csak engedelmesen el kezdtem enni.
N: - Jó fiú! - mosolyogtam rá. - És, mesélj valamit! Én ma haszna vehetetlen vagyok, ne haragudj… - terültem szét az asztalon.
Ravi: Befejeztem az evést, majd elkezdtem kérdezni. Bár elszoktam a beszélgetésektől... Rákérdeztem most hol lakik, mire megtudtam hogy beljebb a városban bérel egy kis lakást, ott él egyedül. A szülei egy kicsit messzebb, egy kertes házban élnek.
- És N… hány éves vagy?
N: Örültem annak, hogy normálisan kezdtünk beszélgetni, és végre nem csak egyszavas válaszokat kaptam tőle, mint eddig.
- Most töltöttem a 25-öt, és olyan öregnek érzem magam… - mosolyodtam el.
Ravi: - Ne érezd azért annnnyira öregnek magad… - nevettem fel halkan. - … Hyung - tettem hozzá mosolyogva.
N: - Hyung? - pislogtam rá. - Akkor te hány éves is vagy? - mosolyodtam el. Nem kellett sok, ismét belemerültünk a beszélgetésbe, egészen zárásig faggattam őt. - Remélem nem untattalak már így a végén… - nevettem tarkómat vakarva.
Ravi: - Dehogy! - mosolyogtam rá. Az elmúlt napokban boldog voltam. Milyen régen éreztem már magam így… Felálltunk, én kifizettem amit ki kellett, majd miután átöltözött, kiléptünk az esti hűvös levegőre.
- Nem sétálunk egy kicsit? - javasoltam neki, osszehúzva magamon kabátom.
N: - De, nagyon szívesen! - kaptam magamra vékony kardigánom. Reggel valahogy otthon hagytam dzsekimet, így kissé vacogtam útközben. Fogaim kopogását szerintem az egész ország hallotta, mikor egy-egy nagyobb szél majdnem elfújt lábaimról.
Ravi: Néha-néha rápillantottam N-re, aki próbálta egyre jobban összehúzni magán azt a vékony ruhadarabot. Nem tudtam nézni, ahogy majd' megfagy. Levettem magamról meleg kabátom és a hátára terítettem. - Bújj bele nyugodtan. Nem fogsz fázni - mosolyogtam rá, miközben összeborzongtam a hidegtől. Zsebre dugtam a kezemet.
N: - K-köszönöm… - dadogtam, majd belebújtam. Nagyon jól esett ez a kis törődés tőle. Némán mentünk egymás mellett, majd ismet elhaladtunk a tegnapi plakát előtt. - Wonshik-ah! Meg kéne beszélni, hogy mikor megyünk a filmre! - vigyorodtam el, csak hogy ne legyen olyan csend a kihalt utcán.
Ravi: - Um… jövő hét? - néztem rá kérdően. Ő beleegyezett és mosolyogva értük el a buszmegállót. Beszélgettünk még pár dologról míg vártunk N buszára.
- Wonshik-ah, megadod a számod?
- kérdezte kiskutyaszemeit rámvetve.
- Persze, hyung - elővettem a telefonom és lediktáltam a számom. Ő ugyanígy tett az övével. Később meg is érkezett a busz. Megvártam míg felszállt es elfoglalta a helyét. Mosolyogva intettem neki, mikor a busz elindult, majd eltűnt az úton. Sóhajtva indultam hazafelé.
N: A buszon elővettem telefonomat, és nézegetni kezdtem. A névjegyzékben egy új szám nézett vissza rám. Wonshik. Valahogy ezalatt a pár nap alatt annyi minden törtent… Találtam egy embert, aki a személyiségem ellenére is képes volt beszélni velem, és ez nagyon jól esett. Amint hazaértem ledobtam magamról a kabátot, és a pulóvert… várjunk… A kabát… fel akartam még hívni, de jobbnak láttam fel tizenkettőkor nem zargatni szegény fiút. Majd holnap odaadom neki, úgyis bejön, ha az elmúlt napokból vonom le a következtetemést, és amúgy is, Minsoo is mondta, hogy Wonshik minden nap iszik itt egy kávét, és egész nap annál az asztalnál ül, ahol szokott. Remélem azért hazafelé nem fagy meg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése