Overcome the pain #5

N: Muszáj volt elmosolyodnom rajta.
- Hozom a kávét, és a palacsintát, utána jövök! - szaladtam a pulthoz. Már épp szólni akart a palacsintáért, de nem érdekelt. Ennie kell, főleg ha egész napokat itt tölt! Gyorsan kivittem az előző asztalhoz is a kávékat, amíg az övé elkészült, és neki is odavittem. - Tessék! - tettem le elé.

Ravi: - N… tényleg nem kellene. Elég nekem egy kávé - nyafogtam neki, miközben ő leült elém.
- Nincs ellenkezés, megeszed! - szólt rám anyásan, mire én csak engedelmesen el kezdtem enni.

N: - Jó fiú! - mosolyogtam rá. - És, mesélj valamit! Én ma haszna vehetetlen vagyok, ne haragudj… - terültem szét az asztalon.

Ravi: Befejeztem az evést, majd elkezdtem kérdezni. Bár elszoktam a beszélgetésektől... Rákérdeztem most hol lakik, mire megtudtam hogy beljebb a városban bérel egy kis lakást, ott él egyedül. A szülei egy kicsit messzebb, egy kertes házban élnek.
- És N… hány éves vagy?

N: Örültem annak, hogy normálisan kezdtünk beszélgetni, és végre nem csak egyszavas válaszokat kaptam tőle, mint eddig.
- Most töltöttem a 25-öt, és olyan öregnek érzem magam… - mosolyodtam el.

Ravi: - Ne érezd azért annnnyira öregnek magad… - nevettem fel halkan. - … Hyung - tettem hozzá mosolyogva.

N: - Hyung? - pislogtam rá. - Akkor te hány éves is vagy? - mosolyodtam el. Nem kellett sok, ismét belemerültünk a beszélgetésbe, egészen zárásig faggattam őt. - Remélem nem untattalak már így a végén… - nevettem tarkómat vakarva.

Ravi: - Dehogy! - mosolyogtam rá. Az elmúlt napokban boldog voltam. Milyen régen éreztem már magam így…  Felálltunk, én kifizettem amit ki kellett, majd miután átöltözött, kiléptünk az esti hűvös levegőre.
- Nem sétálunk egy kicsit? - javasoltam neki, osszehúzva magamon kabátom.

N: - De, nagyon szívesen! - kaptam magamra vékony kardigánom. Reggel valahogy otthon hagytam dzsekimet, így kissé vacogtam útközben. Fogaim kopogását szerintem az egész ország hallotta, mikor egy-egy nagyobb szél majdnem elfújt lábaimról.

Ravi: Néha-néha rápillantottam N-re, aki próbálta egyre jobban összehúzni magán azt a vékony ruhadarabot. Nem tudtam nézni, ahogy majd' megfagy. Levettem magamról  meleg kabátom és a hátára terítettem. - Bújj bele nyugodtan. Nem fogsz fázni - mosolyogtam rá, miközben összeborzongtam a hidegtől. Zsebre dugtam a kezemet.

N: - K-köszönöm… - dadogtam, majd belebújtam. Nagyon jól esett ez a kis törődés tőle. Némán mentünk egymás mellett, majd ismet elhaladtunk a tegnapi plakát előtt. - Wonshik-ah! Meg kéne beszélni, hogy mikor megyünk a filmre! - vigyorodtam el, csak hogy ne legyen olyan csend a kihalt utcán.

Ravi: - Um… jövő hét? - néztem rá kérdően. Ő beleegyezett és mosolyogva értük el a buszmegállót. Beszélgettünk még pár dologról míg vártunk N buszára.
- Wonshik-ah, megadod a számod? 
- kérdezte kiskutyaszemeit rámvetve.
- Persze, hyung - elővettem a telefonom és lediktáltam a számom. Ő ugyanígy tett az övével.  Később meg is érkezett a busz. Megvártam míg felszállt es elfoglalta a helyét. Mosolyogva intettem neki, mikor a busz elindult, majd  eltűnt az úton. Sóhajtva indultam hazafelé.

N: A buszon elővettem telefonomat, és nézegetni kezdtem. A névjegyzékben egy új szám nézett vissza rám. Wonshik. Valahogy ezalatt a pár nap alatt annyi minden törtent… Találtam egy embert, aki a személyiségem ellenére is képes volt beszélni velem, és ez nagyon jól esett. Amint hazaértem ledobtam magamról a kabátot, és a pulóvert… várjunk… A kabát… fel akartam még hívni, de jobbnak láttam fel tizenkettőkor nem zargatni szegény fiút. Majd holnap odaadom neki, úgyis bejön, ha az elmúlt napokból vonom le a következtetemést, és amúgy is, Minsoo is mondta, hogy Wonshik minden nap iszik itt egy kávét, és egész nap annál az asztalnál ül, ahol szokott. Remélem azért hazafelé nem fagy meg…

Overcome the pain #4

N: - Talán jótékonykodhatnék! - vetettem fel. - Habár nincs pénzem, de ha van, azt szeretem magamra költeni… - néztem magam elé, majd Ravira pillantottam. - Tudom, nem vagyok jó ebben, de ilyenkor remekül szórakozok! - kb. egy órán át kerestünk nekem életcélt, mire feladtuk, mert eljött a zárás. Ma nem én voltam soron (szerencsére). 'Barátom' már épp indult volna, de utána szóltam.
- Wonshik-ah! - szaladtam utána. - Elkísérhetlek? - mosolyogtam.

Ravi: - Um… - kicsit hezitáltam, hisz szerettem az esti fényekben egyedül… már csak egyedül… sétálni. - Persze - mondtam vegül. Bár eddig senkit se engedtem magamhoz ennyire kozel se… így is féltettem N-t. Odajött mellém és együtt indultunk el.

N: Magam sem értettem miért, de kedvem volt vele lenni. Mint valami rossz szerelmes, de épp ellenkezőleg! Örültem, hogy sikerült szóra bírnom, és jobb kedvre deríteni! Megálltam egy nagy plakát előtt.
- Wonshik! Te majd szépen eljössz, és megnézed velem ezt a filmet! - mutogattam előre. - Nincs kifogás, jössz és kész! - szaladtam utána, hogy behozzam a távolságot, amivel lehagyott.
Nem is tudom ezt miért mondtam, talán csak nem akartam szótlanul sétálni mellette, és ezzel töltöttem ki az űrt.

Ravi: Nem N. Én nem megyek sehova. Én nem akarom hogy… nem. Így is túl közel vagy már hozzám. N kérlek… Gondolataim teljesen belepték a fejem, azt se tudtam mit tegyek. Legszívesebben ordítottam volna. Mindenhonnan hangok szűrődtek felém...
- Meglátjuk ~ - motyogtam az orrom alatt. Lehajtottam a fejem, miközben N csak nézelődött, gondolom erre meé nem volt. Nagy háztömbök, a játszótéren gyerekek hada.

N: Érdekes volt ezt a helyet látni, nem itt nőttem fel. Anyámék egy kertes házban neveltek, a város szélén, később én költöztem Szöul szívébe, de erre még nem jártam… Mentem tovább egyenesen, méterek után tűnt fel, hogy Wonshik befordult. Visszarohantam hozzá egy ház kapujába.
- Szóval itt laksz! - néztem fel az épületre. Bólintott. - Remélem holnap is látlak! Szerintem találunk beszélni valót! - veregettem meg vállát. - Jóéjszakát! - öleltem gyorsan magamhoz. Na igen, kicsit túl közvetlen vagyok az emberekkel…

Ravi: Éreztem ahogy átölelt, agyam vészesen dolgozta fel az egész jelenetet és hirtelen csak ellöktem magamtól.
- É-én… bocs… - motyogtam zavartan. - Jóéjt - mondtam, majd berohantam az épületbe N-t otthagyva. Lihegve érkeztem meg az emeletre, előkapkodtam a kulcsom és bent is voltam. N… nem tudod mit teszel.

N: - Szia - motyogtam a levegőbe amint ott hagyott. Lassan battyogtam a megállóba, közben üres tekintettel néztem magam elé, várva hogy mikor jön a busz. Hazamentem, majd a kanapén eldőlve gondolkoztam ezen a fiún. Vajon mindig ilyen volt? Vagy ha nem, akkor mitől lett ilyen? - futottak át agyamon a gondolatok.

Ravi: Nem kellene… Ez a két szó ismétli egyfolytában önmagát az agyamban és nem hagy nyugodni. Gondoltam veszek egy forró fürdőt. A víz nyugtatóan csorgott végig testemen, kicsit enyhült a görcsös hangulatom. Kiszálltam a zuhany alól, megtörülköztem, majd miután felhúztam egy alsót, belebújtam a köntösömbe. A konyhába érve, belenéztem a hűtőmbe. A látvány miatt sóhajtva túrtam bele fekete hajamba. Alig volt valami amit ehettem volna. Becsaptam az ajtót inkább és bementem a szobámba, majd eldőltem az ágyon. Olyan hideg volt az ágy így egyedül… Hiányzott…

N: Telefonomra keltem. Fáradtan kapcsoltam ki az ébresztőt. Semmi kedvem nem volt a mai naphoz. Sem bemenni dolgozni, sem jópofát vágni minden embernek, aki csak betér hozzánk.
Gyorsan lezuhanyoztam, de a víz alatt is majdnem beájultam. Alig aludtam az éjszaka valamit, csak forgolódtam. Inkább csak siettem a kavézóba, ott legalább felébredek valamennyire a sok rohangálás közepette.

Ravi: Másnap kicsit korábban mentem be a kávézóba. Mégegyszer bocsánatot akartam kérni tőle. Aznap kicsit hűvösebb volt, kabátot kellett vennem, mikor kimentem. Kezeimet kabátzsebeimbe rejtettem, úgy róttam végig az utakat. Szótlanul érkeztem meg a kávézóba.

N: Kezeimre dőlve szunyókáltam el, ha Minsoo nem bök oldalba átalszom a műszakot.
- Hakyeon, ott a vendéged! - keltett fel. Rámosolyogtam kollégámra, majd megdörzsöltem szemeimet. Wonshikot pillantottam meg. Lassan odamentem hozzá, közben egy széket is felborítottam.
- Hogy az a… - káromkodtam magamban. Ahogy visszatettem helyére, odaléptem Hozzá.
- Mit hozhatok? -  vettem kezembe a kis füzetemet tollammal együtt.

Ravi: - A szokásos kávét - mosolyogtam rá. Mielőtt távozott volna megszólaltam. - N… - visszafordult és kérdőn nézett rám. - Bocsánat tényleg a… tegnapiért - nem néztem rá, zavartan pillantottam ide-oda.